mit teszünk mi a fenntartható jövőért?

A „Sulizsák” és a “Melózsák” programok célja, hogy közintézmények és vállalatok együttműködésével támogassák a textíliák környezetre gyakorolt hatásának minimalizálását, miközben pénzügyi segítséget nyújtanak résztvevő közintézményeknek és gyermekjóléti alapítványoknak a fenntarthatóbb jövő érdekében. Tudatosítjuk a résztvevőkben, hogy a ruhaipar milyen komoly környezeti terhelést jelent, és arra ösztönözünk mindenkit, hogy csökkentsék az új ruhák vásárlásának gyakoriságát, valamint adjanak új életet a már meglévő ruhadaraboknak.

hogyan járulunk hozzá a környezetvédelemhez?

A program hídként működik az intézmények és a textilfeldolgozók között, ösztönözve a résztvevőket, hogy gyűjtsenek össze feleslegessé vált ruhákat és textíliákat. Ezen keresztül segítünk csökkenteni a textilipar okozta környezeti károkat, valamint növelni a ruhaanyagok újrahasznosítását és körforgásban tartását.

befektetés a jövőbe

A “Sulizsák” program során összegyűjtött ruhák tömegének megfelelő támogatást nyújtunk a résztvevő iskoláknak, így háromszorosan tudunk tenni a jövőért:
– az összegyűjtött ruhák élettartamának meghosszabbításával,
– a résztvevő iskolák tanulóinak és dolgozóinak edukálásával,
– az iskolák támogatásával a diákok körülményeinek javításával.

vállalati felelősség és támogatás

A „Melózsák” program keretében a vállalatok nem csupán a környezeti fenntarthatóságot segítik elő, hanem gyermekjóléti alapítványoknak is támogatást nyújtanak. A gyűjtött ruhák mennyisége alapján a vállalatok hozzájárulnak a gyermekek jólétéhez, miközben a környezettudatos magatartásukat is demonstrálják. Ezzel a programmal példát mutatunk az üzleti szektor számára, hogy hogyan lehet összekapcsolni a környezetvédelmet és a társadalmi felelősségvállalást.

csatlakozzon és változtasson velünk!

Bátorítjuk az oktatási intézményeket, közművelődési intézményeket, vállalatokat, hogy csatlakozzanak a programhoz, és váljanak aktív résztvevőivé a fenntartható jövő építésének.

A program számokban

Csatlakozott
intézmények / vállalatok

4216

Összegyűjtött
textíliák

4216 tonna

Átadott támogatás
összege

210.806.350 Ft

Csatlakozott
intézmények / vállalatok

147

Összegyűjtött
textíliák

480 tonna

Átadott támogatás
összege

24.008.850 Ft

Csatlakozott
intézmények / vállalatok

Most indulunk...

Összegyűjtött
textíliák

Most indulunk...

Átadott támogatás
összege

Most indulunk...

Ma már népszerű dolog újrahasználni és újrahasznosítani.

Alapvető, hogy nem egyszer használatos műanyag zacskóban visszük haza a zöldséget és a gyümölcsöt a boltból. A haladóbbak már odafigyelnek arra is, hogy helyi termelőktől vásároljanak és sokan csökkentik a húsos ételeik számát. Az élelmiszereken túl figyelhetünk a tisztítószerekre, a kozmetikumokra, pláne, ha azok csomagolásmentesek vagy csomagolásuk is újrahasznosított.

Rengeteget olvashatunk arról, hogy a textilipar milyen komoly szennyezettséget okoz a Földnek és így nekünk. Egy farmeradrág gyártásához 7570 liter vízre van szükség.

Muszáj beszélnünk arról, hogy milyen elképesztő károkat okoz a környezetünkben a textilipar. A Danish Fashion Institute kimutatása alapján a ruhaipar a második legkörnyezetszennyezőbb iparág a világon, ami ráadásul a rövid termékciklusok révén pazarlásra is ösztönöz: csak az USA-ban 13 millió tonna ruhát dobnak ki évente, az Egyesült Királyságban 11 millió ruhadarabot. Az ipari vízszennyezés egyötöde a ruhaanyagok kezeléséhez és színezéséhez kapcsolódik.

Ehhez kapcsolódik a munkavállalók kizsákmányolása és a gyakran borzasztó munkakörülmények is.

csapatunk

Klubzsák

Kovács-Kiss Krisztina

Ügyvezető

A Sulizsák életre hívása 2017-ben fogalmazódott meg először. Akkor már több mint 10 éve dolgoztam egy kiskereskedelmi multinacionális cégnél és egy ideje fogalmazódott bennem a karrierváltás gondolata. A vállalkozás ötlete a férjemtől származott, akitől tulajdonképpen megkaptam az ötletet és egyben a bizalmat, hogy keltsem életre az elképzelést. Mi pedig azóta is folyamatosan “úton” vagyunk.

Ügyvezetőként nagyon fontosnak tartom az interaktív működést a csapatunkon belül és a résztvevőkkel is. Folyamatos párbeszédben vagyunk és folyamatosan dolgozunk a jobbításon, a fejlődésen. A legnagyobb eredménynek ügyvezetőként azt tartom és egyben rendkívül büszke is vagyok rá, hogy a Sulizsáknak lelke van. Él, mind munkahelyként, mind pedig szolgáltatásként. Ezt őrizni és vinni szeretném tovább úgy, hogy ne csak a jövőnk hanem a vállalat is fenntartható legyen.

Melózsák

Probst-Ekler Julianna

Pénzügyi munkatárs és programkoordinátor

Fő feladatom a a gyűjtések lezárásáig a gyűjtési folyamat gondozása. Emellett a cég pénzügyi adminisztrációjának vezetése és a cégvezetés munkájának közvetlen támogatása.

2023 szeptemberében csatlakoztam a Sulizsák csapatához. A programot már ismertem, mert szülőként részt vettem a gyerekeim iskolájában. Nagy sikert aratott a program, a Gyerekek nem győztek segédkezni a zsákok pakolásában, hiszen a cél közös, hogy gyermekeink megfelelő támogatást kapjanak a nyári táborokhoz, bővíthessék az iskola felszereltségét, új eszközöket kaphassanak a tanuláshoz. Így figyeltem fel erre a munkára. Itt családias légkörben dolgozhatok egy olyan csapatban, ahol a fenntarthatóság közös célt képvisel.